2014. október 2., csütörtök

Detunáták

    

    Az Abrudbánya és Verespatak közötti vulkanikus tevékenység következtében kialakult mohákkal, zuzmókkal borított bazaltszirtek szinte egyedülállóak Európában. És aki nincs abban a helyzetben, hogy az írországi Óriások útjához eljusson, az nyugodtan keresse fel a Detunátát.
    Az óriási bazaltoszlopok az  Erdélyi-szigethegység-ben találhatóak, egyikük, a Detunata Flocoasa 1256 m-es csúcsa nagyrészt bükkerdővel borított, a másik a Kopac Detunáta az 1168 m-es kopár csúcsával látványosabb. Az elnevezés „Detunáta”(román szó) a villámhoz hasonló zajból ered, ami akkor keletkezik, amikor egy óriási kőtömb kiszakad a hegyből.



    A lávák oszlopos elválásának magyarázatára több tudományos elképzelés született. A még ma is elfogadott elmélet szerint a felszínre kerülő láva hűlés közben összehúzódik; amikor a láva folyékonysága az adott hőmérséklettartományban már nem tud lépést tartani az összehúzódásból eredő feszültséggel, a lávatest egy töréshálózat mentén oszlopokra válik szét. Ezek ideális esetben hatszögűek, ám gyakran megfigyelhetők öt-, hét-, sőt négy- és nyolcoldalú oszlopok is.




Nevükhöz kapcsolódik egy legenda is:

     Rég volt, nagyon rég, amikor Erdély szép tájain az óriások a tündérekkel küzdöttek a hatalomért. Azt mesélik, hogy azon a csodálatos vidéken, ahol ma a Bucimani és a Detunáta van, nagy csapat óriás táborozott, és uralmuk alá vonták a kihalt hegyvidéket és az erdőket. Vezérük a tündérek legveszekedettebb ellensége volt; jaj volt annak a tündérnek, aki a kezei közé került, hiszen az többé nem látta meg felkelni a napot, mert a rettenetes fejedelem halált esküdött minden tündér ellen.
      A nagyerejű óriásnak volt egy fia, szép és magas, mint a hegyi fenyő, no meg hét országban ismert vitéz. Egyetlen kedvtelése a kemény küzdelem volt, amikor pedig a harcok elcsendesedtek, vadászni ment az
erdőbe, hogy megvívjon a medvékkel és a bölényekkel, melyek abban az időben a hegyekben éltek. A velük való harc során az óriáslegény csillapította vitézi kedvét, bosszúszomját... Egy alkalommal, ösvény nélküli messzi erdőkben barangolva, az éjszakát is ott töltötte. Nem tudta, merre vegye az utat, és lefeküdt aludni egy fenyő tövébe. Még csak el sem bóbiskolhatott; amikor észrevett a fák között egy kis fénysugarat, és fülét oly édes és elbűvölő, dojnát éneklő hang ütötte meg, amilyent addig még nem hallott. Varázslatos női hang volt. A legény gyorsan talpra ugrott, még egy pillanatig hallgatta az elbájoló éneket, aztán a fenyők közül felvillanó fény felé irányozta lépteit. És mit láthatott? Egy kis tisztáson, rőzseláng mellett éneklő szűzlány ült, gyönyörű és csábító, mint kedves álom felhőtlen éjszakán..Egy tündér volt, azok közül, akikre halált esküdött a fiú apja... Amint a tündér észrevette, el akart szaladni, de a legény megállította, és sokáig, nagyon sokáig meséltek egymásnak, közben tréfálkozva is.A rőzseláng szívükben másik lángot gyújtott meg, egy sokkal erősebbet, a szenvedélyes, elemésztő szerelem tüzét. Attól a perctől kezdve az óriáslegény teljesen megváltozott, nem volt többé olyan, mint azelőtt. Mély szomorúság árasztotta el, és semmi más vágya nem volt, csakhogy az erdőbe barangoljon, ahol várt rá a tündér, elbűvölő énekével.

      Apja, az öreg óriás gyanút fogott emiatt, s egyszer követte fia lépteit, nagy csapat óriás kíséretében. És mit látott? Fiát egy tündér karjaiban, épp azon a helyen, ahol most a Detunáta magasodik.Haragos kiáltás hallatszott, és az ártatlan tündér összeroskadt az öreg lándzsájától átszúrtan. A következő percben azonban az öreg is összerogyott: fia tőre járta át szívét.A fűszálakat és a mohát vér színezte pirosra, a legény pedig üvöltött a fájdalomtól, mint halálos sebet kapott állat.          Ekkor azonban csoda történt! A fiú hangjára oly félelmetes dörgések és villámlások keletkeztek, hogy a hegyek és völgyek beleremegtek. A föld megnyílt, és magába zárta a két szerelmest, míg a mélyből előtörő villámlások és lángnyelvek kősziklává változtatták a kegyetlen öreget és a többi óriást. A mai napig így maradt mindegyikük, mert testükből lettek a Detunáta oszlopai.


Megközelítésük:




    Ha Gyulafehérvár irányából közelítünk a Detunáták fele, akkor Ompoly mentén fölfele haladva, a Torockói-hegység nyugati végén érünk Bucium Cerbu faluhoz. Itt jobbra kanyarodva 7 km után Bucium Sasa, azaz Bucsony központjában találjuk magunkat, a Detunáták fele induló turistaút kezdeténél. A piros sáv turistajelzéssel ellátott ösvény a temetõ jobb oldaláról indul. Egy órányi út után a Kopac Detunátánál lehetünk. A Kopasz Detunáták előtt kb. 300 m-re ki lehet térni egy szép kis rétre, ahol padok vannak és egy forrás is.




Katt a képre a nagyításért!

2014. szeptember 29., hétfő

Vörös-árok






     Szászsebestől 3 kilométer távolságban Daia Romana helység irányába megpillanthatjuk Erdély legérdekesebb felszíni eróziós jelenségét,( nekem elsőre egy futurisztikus film jutott róla eszembe) amely mintegy 800 méteres hosszúságú és helyenként 100 méteres magasságú, vöröses és zöldes-szürke törmelékkúpokból áll. A Vörös-árok egy törmelékes-üledékes kőzetrétegben alakult ki, valószínűleg egy hatalmas földcsuszamlás következtében, melyet utána a talajerózió és víz formált ilyen különlegesre. Színét a vörösagyag, a szürke, vörös és fehér homokkő, illetve a vörös és téglaszínű márga és fehér márgás mészkő adja. A területre egy sajátos mikroklíma is jellemző, a növényzet a sztyeppéhez hasonló.

      1950-ben nyilvánították geológiai és florisztikai természetvédelmi területté. Védett növényei közé tartozik a csikófark, a fekete fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras fejvirág.

2014. július 31., csütörtök

Fogarasi vár / A világ második legszebb vára*


     
      Fogaras Brassó és Szeben közt fekszik félúton. A város központjában fekvő fogarasi vár és uradalma egyike volt Erdély legnagyobb, leggazdagabb királyi, majd fejedelmi birtokainak. A tatárok által kipusztított magyarság helyébe a 13. századtól román telepesek özönlötték el. 1291-ben Fogros néven említik. Az uradalom 1368-ban már egy ideje Vlaicu havasalföldi vajda hűbérbirtoka volt. Története a 14. századig nyúlik vissza, mai helyén 1310 körül Apor László vajda favárat építtetett. Egyes történészek szerint a vár alapjait már 1227–1233 között lerakták.


    Magáról az erődítményről csak késői adatok vannak. Azok szerint 1452-ben Hunyadi János kormányzó foglalta el a területet a havasalföldi vajdától, majd, hogy uralmát biztosítsa nagy sietséggel egy várat emeltetett. 1455-ben már említették is várnagyát, aki három esztendő múlva sikerrel verte vissza a vajda csapatainak rohamát. Hunyadi halála után fia, Mátyás király örökölte meg, aki szintén egyetlen leszármazójára, Corvin Jánosra hagyta. Corvin János halála után, 1505-ben Ulászló Bornemisza Jánosnak adományozta. 





    A korszak másik magyar királya, Ferdinánd 1527-ben Majláth Istvánnak adta, aki belátta, hogy a korszerű harcászat nem tűri a főleg sárral tapasztott, farönkökből és zúzott kavicsból álló, elég hevenyészett várfalakat. Olasz és francia mestereket hívott, akik megépítik neki azt a négy, 12 méter magasságú sarokbástyás erődöt, amely Erdély egyik legnehezebben bevehető, 630 centi magasságú falakkal rendelkező, 6 méter mély vizesárokkal körülvett várává alakítják a fogarasi létesítményt.



   Innen kezdve az események felgyorsulnak, a tulajdonosok villámgyorsan vátoznak. Jön Báthory Zsigmond,Apafi Mihály, I. Rákóczi György.  1738 és 1765 között az uradalom Bethlen Gábor erdélyi kancelláré volt, majd 99 évre a Szász Universitas kapta zálogba. Ezután a magyar, majd a román államé, de közben magát a várat 1715-től egészen 1960-ig börtönként használták.
Napjainkban múzeum, városi könyvtár és művelődési központ működik benne.

Nyári program:   június1 – szeptember 30

                          hétfő:12:00-16:00
                          kedd-péntek: 8:00-20:00
                          szombat-vasárnap: 10:00-18:00

Téli program:     október 1 –május 31
                         hétfő: 12:00-16:00
                         kedd-péntek: 8:00 -17:00
                         szombat-vasárnap: 9:00-17:00

Belépők:           Felnőttek: 15 Ron

                        Gyerekek: 7 Ron


* -Az amerikai Hopper utazástervezési portál szerint a Fogarasi vár a második helyen végzett az összeállított "világ legszebb várai" tizes listán.

2014. július 30., szerda

Várvölgy cseppkőbarlang / Peștera Valea Cetății

       
     

Ha nem csak kulturális élményekre vágyunk Rozsnyó vagy Brassó közelében, a természet kedvelőknek is van egy tippem. Rozsnyótól 3 km-re található a Várvölgy cseppkőbarlang (Pestera Valea Cetatii). A cseppkőbarlang 958 m hosszú, 1945-ben fedezték fel, de a nagyközönség számára csak 2011-től látogatható. Kiépített ösvényeken járhatjuk körbe és csodálhatjuk a sztalaktitokat és sztalagmitokat. Szimfonikus koncerteknek is helyet ad különleges akusztikája miatt ( egy jegy 40 Ron-ba kerül). Egy vezetővel lehet látogatni, belépő ellenében (15 Ron), 20 percet vesz igénybe. A barlang belsejében 9-12 fok van.








Barcarozsnyói vár / Râșnov

        

      A Barcarozsnyói vár Erdély legnagyobb parasztvára. Az erdélyi barcaságban található, Brassótól 15 kilométerre.
    Azt azonban nem lehet biztosra tudni, hogy mikor emelték az első erődítést a 150 méter sziklás hegycsúcsra. Egyes vélemények szerint már az Árpád-házi II. Endre király hívására ide érkező Német Lovagrend lerakta egy öregtorony alapjait az 1210-es években. Mivel azonban függetlenedni akartak a magyar uralkodótól, egy évtized múltán fegyverrel űzték el őket az országból.



    Parasztvárnak nevezzük, hiszen a fő foglalkozásuk az építőknek a mezőgazdaság volt. A legfőbb ok, amiért a várat megépítették abban állt, hogy az Erdélyt megtámadó seregek a Bran hágón keresztül jöttek, így a hágó után lévő Barcarozsnyó  pont az útjukba esett, ezért létfontosságú volt a lakosságnak, hogy valahová elmenekülhessenek a támadók ellen.
      Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században és Báthory Gábor 1612-es ostroma után. Ha sereg közeledett, a rozsnyóiak felköltöztek a vár falai mögött fölhúzott lakóépületekbe és itt, mintegy ideiglenes faluban várták ki a veszély elvonulását. Lakóházakat építettek, még templomnak is került hely. Falai átlagosan öt méteres magasságúak, átmérőjük kb 1 és fél méter. 



     A vár falaihoz követ és téglát használtak, a tornyokot és a falak külső részét cseréppel vonták be, megakadályozva a gyújtogatások által keletkezett károkat. A falak körvonala szabálytalan, a nehéz és meredek terep miatt. A nyugati, északi és keleti oldalakon a vár védelmére  7 tornyot építettek , mivel itt könnyebben megközelíthető volt a vár, a déli oldalán viszont csak 2 torony van, mivel itt a meredek sziklafalon szinte lehetetlen volt megközelíteni. A váron belül ma 30 ház maradványát láthatjuk, többek közt egy iskolát és kápolnát is.

     Báthory Gábor, az akkori fejdelem valóságos írtóháborút folytatott a zsarnoki uralma ellen fellázadt közösséggel. 1612-ben csapatai többek között megostromolták Barcarozsnyó parasztvárát is, amit végül a vízhiány miatt kénytelenek voltak feladni a behúzódott polgárok.  Az eseten okulva , a várudvaron lévő 146 méter mély kutat 1623 és 40 között állítólag két török hadifogollyal fúratták ki, kikről legendák alakultak ki. A két török fogoly 15 évig ásta a kutat, és állítólag ez idő alatt a kút falait televésték a Korán verseivel.



      A felső várban 1650-ben épült a 2000-es években újjáépülő kápolna. 1718-ban a vár leégett, 1802-ben földrengés rongálta meg. Ezután építették az alsó várban ma látható épületeket. Sonkát és szalonnát tároltak benne. Utoljára 1848-ban használták a város polgárai védelmi célra, amikor ide menekültek Bem serege elől.
     Sokáig elhanyagolták a várat, ezért állapota rohamosan romlott, de az utóbbi években gyorsan halad a vár felújítása, ezért is kedvelt turista célpont. A vár alatt található egy nagy parkoló, onnan egy kis kapatón érhetjük el a várat. A gyerekeknek a vár felé vezető úton egy DinoPark is létesült.

Nyitási program:

Nyáron:    április 1 – október 31
                hétfőtől vasárnapig: 9:00-19:00

Télen:       november 1 –március 31
                hétfőtől péntekig: 9:00-17:00

Belépőjegyek: Felnőtteknek: 12Ron

                       Gyerekeknek/Egyetemisták: 6 Ron

2014. június 16., hétfő

Itt a strandszezon!!! 2.rész/Termálfürdők

Termálfürdők:

  •        Szentegyháza Gyöngye Termálfürdő : 2 medence/ 25 Celsius fok

                                Belépők: Felnőtteknek: 15 Ron
                                               Gyerekeknek: 10  Ron (4 év alatt ingyenes)

  •        Maroshévízi (Toplita) Urmánczy –fürdő : 2 medence / 26-27 Celsius fok

                                Belépők: Felnőtteknek: 10Ron
                                               Gyerekkenek: 6 Ron

  •        Maroshévízi Fenyő-fürdő: 1 medence + 1 kicsi / 26 Celsius fok


  •        Szováta/ Medve-tó:   A Medve-tó vízhőmérséklete az elmúlt évtizedek során fokozatosan csökkent.  A legmelegebb rétegekben a - heliotermia kialakulása után - 80 fokos hőmérsékletet is mértek, majd  a víz hőmérséklete 1902-ben 61, 1910-ben 51, 1965-ben pedig 33 Celsius fokra csökkent. A  hőmérséklet csillapodása a beömlő édesvízzel, valamint a fürdőzők számának növekedésével hozható  összefüggésbe. A tó sótartalma a mélységgel fokozatosan emelkedik, míg el nem éri a 220-300 g/l  koncentrációt. (Összehasonlításként: a tengervizek sókoncentrációja 34 g/l körül mozog.)  Érdekességnek számít, hogy a Medve-tó hőmérséklete szeptemberre meghaladhatná a 70 fokot, ha  nem fürdene benne senki és így nem keveredne a vize.

                                    Belépők: Felnőtteknek: 20 Ron
                                                  Gyerekeknek: 15 Ron
                                    Kötelező fűrdőszünet : 13.00-15.00 óráig



Wellnes központok:


  •      Homoród-fürdő/Lobogó Szabadidőközpont:

                              -1 medence / 27-29 Celsius fok/ 13 m széles/ élményelemekkel
                              - Sósfürdő
                              - Szauna és Gőzfürdő

                              Belépők: Napijegy : 60 Ron
                                           1 órás: 15 Ron/20 Ron  (hétvégén)
                                           2 órás: 20 Ron/30 Ron (hétvégén)

  •       Udvarhelyi Septimia Wellness és Spa :

-   fűtött úszómedence, jakuzzi, sósvizes merülő, szaunák, szolárium

Belépők:  Napijegy: 50 Ron
                    -Gyerekeknek: 27 Ron
                 6 órás időtartam: 35 Ron
                                                                                   -Gyerekeknek: 21 Ron

  •        Csíkszereda / Csíki Csobbanó:

-   2 medence/ 28-30 Celsius fok, szauna, fitnessterem.

    Belépők: 3 órára :12 Ron   /   A belépőjegy időkorlátos, a rendelkezésre álló idő meghaladása esetén 3 lejes felár fizetendő minden megkezdett 30 perc után.

  •        Tusnádfürdő /Élményfürdő és Wellnesközpont:

-        5 különböző medence / 26-28-32-38 Celsius fok
-        Sószoba, szauna


Belépők: 3 órára: 25 Ron / minden meghaladott 30 perc után 5 lej pótdíj

2014. június 13., péntek

Itt a strand szezon!!!



      Már nyakig benne vagyunk a nyárban, ezért úgy döntöttem összegyűjtöm Székelyföld strandjait, fűrdőit, hogy könnyebben eldönthessétek, hol csobbantok legközelebb a füllesztő melegben.  Van itt minden kategoriájú, lehet választani tetszés szerint.

Következzenek a résztvevők, kategória szerint, a teljesség igénye nélkül...


Hidegvizes strandok Csík környékén (többek közt borvizes, hiszen a borvizek hazájában vagyunk):
  •             Csikzsögödi borvizes strand: 2 medencével /19 Celsius fokos víz

Csíkzsögödi strand
                             Belépők: Felnőttek: 6 Ron
                                            Gyerekek: 4 Ron
  •             Szeredai fürdő: 3 medence/ 22-27 Celsius fok.

                             Belépők: Felnőttek: 10 Ron
                                            Gyerekek: 5 Ron
  •             Csíkdánfalvi Dugás-fürdő: 2 medence/ 18 Celsius fok

      A borvízfürdő a 12-es nemzeti útról letérve 1500 méterre, a vasútállomástól pedig 1200 méter távolságra, a falu délnyugati részén helyezkedik el, egy gyönyörű domboldal lábánál.




                              Belépők: Felnőttek: 8 Ron
                                              Gyerekek: 3 Ron
  •           Csíkszentkirályi Borsáros-fürdő:

                              Belépők: Felnőtteknek: 5 Ron
                                                                    10 Ron + Szauna használata 5 Ron
                                              Gyerekenek: 2 Ron
  •              Szejkefürdő: 2 medence

                             Belépők: Felnőtteknek: 6 Ron

                                          Gyerekeknek:  3 Ron

Folytatás következik....