2014. május 16., péntek

Ma kinyitották a Lepkeházat Parajdon..

       


         Múlt héten Parajdon jártam, de sajnos lelakatolt Lepkeház fogadott..így nem volt alkalmam belülről is megcsodálni. De jó hír, hogy május 16.-án kinyitott újra. 
        A Lepkeházat 2012 tavaszán nyitották meg, mint első állandó Lepkeház Romániában. A speciálisan erre a célra épített kétosztatú épületben egy ajándékbolttal egybekötött fogadó rész és egy trópusi mikroklímával, trópusi növényekkel, kis tóval valamint körsétánnyal ellátott úgynevezett röptér kapott helyet. A lepkék dél-amerikai, afrikai és ázsiai lepkefarmokról bábok formájában érkeznek. Érkezésük után egy külön erre a célra készített keltetőbe kerülnek, ahol fajtól függően néhány napon belül – immáron a hernyóból átalakulva – csodálatos lepkeként látják meg a napvilágot. 
       A Lepkeházban általában 8-9 úgynevezett alapfajt és 6-7 változó faj több száz egyedét lehet megfigyelni egy időben. Lévén, a lepkék élettartama csupán néhány hét, az utánpótláskor arra is figyelnek, hogy folyamatosan  új fajokat mutassanak be. 
      Állandó vendégek közé sorolható a lepkeház virtuóza, 
az égszínkék azúrlepke (Morpho peleides)
a kecses zebralepke (Heliconiinae)
a folyamatosan lustálkodó denevérlepke (Calligo memnon)
 valamint a lepedőszerűen repülő nimfalepke (Idea leuconoe).

    Egyedi élményt nyújt a látogatóknak, hogy a lepkék szabadon repkednek a teremben.


Információk:  Nyitvatartás:  Hétfőtől Vasárnapig 9.00-19.00
                       Belépők: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése