2014. május 22., csütörtök

Parajd és a sóbánya

    
    Ki ne ismerné a Korond és Szováta közt elterülő Sóvidéket? És a buszozást a sötét alagútban le egészen a bányáig?

    Parajd az egyik leglátogatottabb székely turisztikai központ, mely mindmáig folyamatos fejlődésen megy át.
    A településnek már a rómaiak korában is működtek sóbányái. A hagyomány szerint eredetileg a mai Deszkásvár-dűlőben feküdt, melyet az itt talált településnyomok megerősítenek. 
    A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek a sóval, a sóvidéki sót a székely nemzet sójaként is emlegették, de a székelyek sorozatos lázongásai miatt II. János magyar király a székely sóbányákat állami monopóliummá nyilvánította. II. János elrendelte a sóbányák őrzését és így jön létre 1564-ben Parajd települése. Az erdélyi fejedelemség korában a székelyek sóbányája, a kamaraispán székhelye a szomszédos Sófalván volt. Parajd települése megszületésétől kezdve még sokáig Sófalva a későbbi Felsősófalva tartozéka, 1669-ben válik ki önálló településként Sófalvából. A Habsburg uralom alatt nyitják meg Parajdon a sóbányákat.
   A földalatti gyógykezelés az 1960-as években kezdődött Parajdon.1980-tól az "50"-es szinten rendezték be a kezelési és látogatási részleget, a felszíntől számítva 120 m mélyen. A bejárattól 1250 m hosszú tárlón vezet az autóbusz útja a szpeleo- és klimatoterápiás kezelésre alkalmas bányatermekig, ahol szezonban 2500-3000 személy is megfordul naponta.
   Az eddigi kutatások alapján a barlangterápia hatékonysága a következő tényezőknek köszönhető:
- A föld alatti levegő nagyfokú tisztasága (sterilitása) 
- A levegő magas relatív páratartalma (60%)
- A párakondenzátum kedvező összetétele
- A levegő állandó hőmérséklete(15 – 16 C)
-A relatív alacsony hőmérséklet mellékhatása
-A levegő csökkent áramlási sebessége (0,072 m/s)
-A levegő magasabb széndioxid-tartalma (0,06–0,08%)
- A magas negatív ionizáció (magas a kisionok száma)
- Csökkent a levegő ózontartalma
- Csökkent a levegő pH-értéke (a savas jellege)
- Magas az oxigén parciális nyomása (2,07%-kal magasabb, mint a felszínen)
- A levegő magas NaCl tartalma; a NaCl kristályok aeroszol mikropartikulák formájában léteznek és alveoláris szintig hatnak.

   Fontos tudni, hogy a parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömb maga 1,2 km x 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 m mélyen gyökerezik. Több száz évnyi kibányászható sót rejt magában, ezzel Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb és szinte feneketlen kincsesládája. 
Árlista/Kattintsatok a nagyításért.
    A falu határában emelkedik az 576 m magas kősó-szikla, amit Sóháta vagy Sóshegy néven emlegetnek. Gerince többnyire szaggatott, vízmosta árkokkal, üregekkel barázdált. A sósziklák aljából vékony, sós vizű erek fakadnak.Parajd belterületétõl délnyugatra fekszik a Sóháta 8 ha kiterjedésû természetvédelmi területe. Két irányból is meg tudjuk közelíteni. A központból a Bánya utcán indulva sétálunk végig, majd a cigánytelephez érve balra egy lezárt bányán gyaloglunk keresztül.

   A másik lehetõség, hogy a 13A úton elhagyjuk Parajdot Székelyudvarhely felé, majd a Parajd vége táblát követõ balkanyar jobb oldalán lévõ parkolóhelyrõl indulunk. Innen észak felé egy lejtõs földúton gyaloglunk le, majd a patak jobb partján lévõ ösvények egyikén folytatjuk utunkat a sósziklák felé.
  A látogató különböző sóformációkat tekinthet meg a felszínen, sósforrásokat kóstolhat, illetve kipróbálhatja a kalákában felújított hagyományos népi sós iszapfürdőt. A Sóvidéki vendégfogadók Egyesülete és a Gondnokság 2011 nyarán egy 1 km hosszú, 7 helyszínen információs táblákkal és jelzésekkel ellátott tanösvényt alakítottak ki a Sószoros területén. A Bánya úton tovább haladva kb. 800 métert érkezünk meg a Sószoros alsó bejáratához. A bejáratot nagyméretű banner és táblák jelzik, illetve a Gondnokság felügyelői várják a látogatót június-október időszakban.
Belépők:
§  6 Ron/fő felnőtteknek
§  4 Ron/fő 6-14 éves gyermekeknek, 65 év felettieknek
§  A 6 év alatti gyermekeknek ingyenes.
Csoportkedvezmény: 20 fő feletti csoportoknál 4 Ron/fő, csoportot kiszolgáló idegenvezető.     (forrás: www.korpa.ro)
   

      A faluban található az Áprily-ház is, ahol Áprily Lajos a gyermekkorát töltötte, és aki idős korára újra visszatért erdei házikójába és ott töltötte a nyarakat. 
Áprily-ház

    A faluban üzemel egy sósvízű strand is, amely jelenleg zárva van, hiszen óriási beruházást valósítanak meg jelenleg.A strand hozzávetőleg 5600 négyzetméter területen fekszik és Erdély legnagyobb sós vizű strandja lesz. A befektetés értéke eléri a 1,5 millió eurót. A turisták kényelmét egy 4 csillagos Wellness központ, két sós vizű medence, napozóhely, éttermek, táborozóhely, kulcsos faházak biztosítják.

forrás: www.filantropikum.com

A strand egyediségéhez tartozik, hogy a medencék vizét teljes mértékben egy földalatti sós termálforrás fogja táplálni. A strand este is működőképes, hiszen kivilágítják, és aki úgy kívánja este is megfürdőzhet a sós termálvízben. 
   Azt nem tudom mikor lesz kész, múlt héten még ebben az állapotban láttam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése